Úgy képzelem, hogy Piranesi megszállott volt, olyan -féle, ahogy a romantikus megszállottakat elképzeljük. Naplója elveszett, ami fennmaradt személyiségéről, hogy szerette megmondani a tutit és kerülte a társaságot. Valóságos expedíciókat tett Rómában, kereste azt a mámort, amit különleges térszerkezetek nyújthatnak. Építész volt, de nem emiatt ismerjük. A fiatalkori nehézségek ellenére élete során számos elismerést, kitüntetést kapott. Később feledésbe merült most úgy tartják számon, mint a futuristák és a szürrealisták egyik előfutárát. Metszeteket készítetett. Több életrajzi vonatkozás itt.
Canaletto: Capriccio palladino
A veduta Velencében fejlesztett széles látószögű, az épületekre és a térszerkezetre összpontosító festészeti műfaj, amit Piranesi metszetekre alkalmazott. A veduta lehet részben fikciós is, hozzátehet vagy egészen felülírhat, a piacere. Van, hogy hiperrealista, van, hogy rekonstruállja például a széthullott római romokat, van, hogy nagyrészt fikció az egész.
Két festményre emlékszem, amivel álmodtam már, mindkettő olasz. Az egyik az alábbi Piranesi, a másik egy de Chirico.
Nemrég Olaszországba jártam egy fájdalmasan szép helyen, egy kisvárosban, Bergamoban. Azóta csak remélni tudom, hogy az olasz tér nem válik vizuális rögeszmémmé.
A hivalkodás, pompa, ínkonzekvencia és léha spontaneitás mögött is van valami felszabadító komplex egyszerűség. Talán a soha meg nem kérdőjelezett olasz életigenlést. Csodálatosnak tartom mert nagyon távol vagyok attól, hogy megértsem, hogyan is lehetséges. Sok meghatározási kísérlete született, Stendhal életművének egy része erről szól, de a kulturális esszéket írók is kicsit lassítanak és nagy lélegzetet vesznek, mielőtt az olasz éthosról írnának. Idézet következik Egon Friedeltől, aki az olasz reneszánsz kapcsán írja:
Az olasz nép jelleme egységes, egyszeri és felcserélhetetlen - jóindulatnak és álnokságnak, élénkségnek és restségnek, formaérzéknek és rendetlenségnek, léhaságnak és bigottságnak, naivitásnak és ravaszságnak, felületességnek és tehetségnek ezt a bájos egyesülését sehol a világon nem lehet másutt megtalálni. És sehol nem áll a művészet ilyen magától értetődően az élet középpontjában, a zenei érzék sehol sem ilyen természetes hozománya a népnek, az emberek sehol sem ilyen született színészek, és a gondolkodás sehol sem függ ennyire a szemtől, vérmérséklettől és képzelettől.
Piranesit leginkább fikciós börtön metszetei tették híressé a mostaniak számára. Szofisztikált földalatti várbörtönök valami különösen súlyos fénnyel. Olyanok ezek a terek, hogy mindenki bele tudja vetíteni a sötét oldalát. Egy kommunizmusban kiadott anyag az elembertelenítő kapitalizmus metaforáiként értelmezi, egy klasszikus posztmodern szerző pedig a tudatalatti első belátásai közé sorolja a sorozatot. Ami azt illeti, nem tudom elképzelni mi lehetett az egyébként csöppet sem kafkai alkatú Piranesinek a késztetése, hogy ezeket kihajtsa magából. Végül is térvadász, belefér.
Ezeket az állításokat dokumentálandó elkezdetem metszeteket keresni, de találtam jobbat. Egy Velencei alapítvány, a Fondatione Giorgio Cini nemrég fantasztikus Piranesi kiállítást szervezett. Börtön képeiből 3D animációt készítettek, tárgy designjait megvalósították, félfikciós tereit pedig fotószimulációval egészítették ki. Teresítették Piranesit. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte volna az eredményt. Az első film a Vedute sorozat 3D animálásáról, a második a design terveinek kivitelezéséről és a fotó kísérletről szól.
