HUGO – A látvány fogaskerekei

A színházban, ha „csak” annyi történik a színpadon, hogy két szereplő egyszerűen, de hitelesen megszólítja egymást, akkor azt gondolná a néző, hogy ezen nem is volt mit próbálni. A jelent megidéző, a „mintha most történne először”-hatást kiváltó játék mögött van azonban a legtöbb meló. Nem csak az illető darab próbái, hanem az alkotók sok-sok korábbi tapasztalata szükséges ahhoz, hogy ezt az egyszerűséget létre lehessen hozni. A néző értékeli, ha a jelenidőt jó színészi munkával tudják megteremteni a szeme láttára, de azt, ami ennek hátterében befektetésként van jelen, igazán azok sejtik, akik valaha is próbálkoztak vele.

Mesterséges térben, mesterséges világításban, megírt szöveggel a fejben természetesnek és jelenidejűnek hatni nem kis feladat. Ezt tudják a színészek, ezt csodáljuk bennük. Életszerűen ható eseménysort komponálni ugyanezekből az eszközökből, a színészeket a jelenbe újra és újra visszavezetni, a formák között is az emberi lélek megmutatására képesnek lenni szintén keveseknek megadatott tudás, tehetség. A jó rendezők tudása ez, és rájuk ezért nézünk fel.

Martin Scorsese HUGO filmje öt Oscar-díjat kapott idén, köztük a legjobb vizuális effektekért járó elismerést egy olyan látványvilágért, melyben első látásra nincs semmi rendhagyó. A sok-sok munkával kidolgozott részlet annyira szervesen szolgálja az egészt, hogy egyáltalán nem tolakszik, az összkép, a stílus – ha úgy tetszik, a forma – ugyanarról szól, amiről a tartalom.

A Hugo egy 3D-s képeskönyv. Történet az álmok és valóság határán, mese a meséről, történet arról, hogy az embert isten saját képmására teremtette, azaz alkotónak. Az ember is képes lelket lehelni élettelennek tűnő dolgokba, élet van egy órában, egy felhúzhatós egérben, egy filmezőgépben, egy vázlatrajzban és fordítva: az eltört lélek megjavítható, fogaskerekei megolajozhatóak, a szenvedély ugyanúgy életre keltheti az embert, mint a tárgyakat.

Scorsese filmje tisztelgés Georges Méliès álomgyára előtt, életrajzi merítésű forgatókönyv Brian Selznick 2007-ben publikált képes novellájából. 2011 végén mutatták be, egyidőben Méliès Utazás a Holdba című filmjének színezett restaurálásával, melyet a Hugo-ban is láthatunk idézetként. Méliès a filmtrükk és a sci-fi úttörője, a némafilmjeit kézzel színező, a különleges effekteket először használó filmes, korábban illúzionista, fénykora után játékbolt-tulajdonos egy párizsi pályaudvaron. A Hugo-ban elmesélt alkotói rehabilitálása, és életművének tiszteletére tartott gála megtörtént esemény.

A film látványvilágának elemeit az ember és a gép, az ember mint gép, a szív mint alkatrész, az ember keze által létrehozott organikusság gondolatai köré rajzolták. Párizs látványa a vért pumpáló, lüktető szív, az 1920-as éveket megidéző Gare Montparnasse pályaudvar élettől nyüzsgő tér, falai mögött is átjárható erekkel, az órák számlapjain kikukucskáló, az órákat karbantartó és órák között belső folyosókon közlekedő kisfiú pedig a hős, aki apja hagyatékából ráébred arra, hogy ha van fogalmad arról, hogyan fungál egy műszer, akkor mindent tudsz, mindenhez megtalálod a kulcsot, mert a műszert az ember teremtette saját képmására és örömére.

A Hugo alkotói nem akarják elfeledtetni velünk, hogy egy mesét látunk. A felületek, a színek, a lágyan világított terek, a kék kontűrmegvilágítások, a levegőben szálló pihék és hópelyhek, az éjszakai égbolt és a romantikus helyszínek, a jól használt akusztikus kiegészítőkkel együtt erősen éreztetik velünk, hogy mindvégig egy illusztrált mesekönyv lapjain járunk. Mesekönyvben a mozi hőskorának emlékezetes jeleneteiből átemelt konkrét és költői idézeteivel.

A filmszalag állóképek sora, de a vetítőgép életre kelti, az óra a jelent mutatja, de a múlt is él, miképpen múltbéli mágusaink is, amíg emlékezünk rájuk. A mágia az emberrel együtt született, minden születést és alkotást meglegyint a varázslat, a teremtés misztériuma.

A betekintés kedvéért íme egy ízelítő a felvett képsor és a vizuális effektekkel kiegészített végeredmény párhuzamáról.

A Hugo vizuális effektjeiért „felelős” Rob Legato előadása a TED-en. Ahogyan ő is kicsit büszke munkájára, úgy én is kicsit büszke vagyok arra, hogy filmnézés közben felmerült bennem, pont az a kérdés, amire itt választ kapunk: hogy a csudába vették fel a kisfiú napi rutinját bemutató képsort? Mert steady(i?)cammel ezt nem lehet és daruval sem bújhatsz be bárhová.

A film weboldala és képek forrása: http://www.hugomovie.com


, , , ,

HUGO – A látvány fogaskerekei bejegyzéshez 1 hozzászólás