Az Örökbeadható (Couleur de peau: miel) című film nagyon jó példa az animációs dokumentumfilm műfajának működési elveire. A film archív hírfelvételek, családi filmek és animáció kombinációja. Mivel a rajzolt szereplőket látja a legtöbbet a néző, velük azonosul, míg a családi videókon megjelenő, ha nem is hús-vér, de lefilmezett megfelelőjük idegennek tűnik. Ugyanakkor ezek a felvételek a szükséges bizonyítékai, megerősítései annak, hogy az animációs részekben bemutatott probléma valóban létezik.
A szóban forgó probléma a dél-korea bébi-export. Az 1950 és ’53 közötti koreai háború után mintegy 200 000 árva gyereket fogadtak örökbe amerikai és nyugat-európai szülők. Az olyan középosztálybeli belga családokban, mint amit a filmben is látunk, ugyanúgy státusszimbólum volt egy örökbefogadott gyermek, mint egy autó. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem nevelték saját gyermekükként, ahogy a film sem ezt közvetíti. Ma is Dél-Koreából érkezik a legtöbb örökbefogadott csecsemő, az ország igyekszik exportálni a problémát, mert a koreai családokban nem szokás az örökbefogadás és a külföldre jutott csecsemők pénzbe se kerülnek.
Az Örökbeadható megmarad a háborús árvák generációjánál. Jung önéletrajzi képregényéből és azokból a felvételekből készült, amit a 44 éves képregényrajzoló első dél-koreai látogatásáról tervezett dokumentumfilmhez gyűjtöttek. Így látjuk Jungot, amint gyökereit kutatja Dél-Koreában, látjuk az örökbefogadott árvákról szóló 50-es években készült riportokat, a családi videókat az új családtag Belgiumba érkezéséről. Emellett az örökbefogadás története animációban is megelevenedik. Az animált és filmezett részek közötti átmenet egyszerű: egyszerűen egyik képet a másikra vágják, mintha nem különböznének technikában, stílusban. Így ugrálunk az idősíkok között.
Az animációs részek, bár nem igazi dokumentumok, árnyalják és teljes értékűvé teszik a filmben bemutatott valóságot. Ezen a szinten jelennek meg a konkrét problémák: a kis Jung nem tud alkalmazkodni a hagyományos iskolarendszerhez, emiatt folyton megalázzák, mindig ott lebeg felette a szülői szeretet ideiglenessége, ráadásul újabb koreai árva kerül a családba, így még a „családi ferdeszemű” sátuszát is meg kell osztania valakivel. Az animációs rétegben különválik a valós(nak vélt) múlt és az álomképek, fantáziák világa. Ez utóbbiak kézzel rajzoltak, tehát stílusban is elkülönülnek a többitől.
