Johansson világoskamrája

Ez még csak a nem sokadik bejegyzésem ebbe a blogba, de azt hiszem, már kiderült, hogy bukom az olyan alkotókra, akik a valósággal/valóságokkal jól játszanak. Nem istenre gondolok, istent úgy képzelem, mint minden valóságnak a forrása és alkotó tudat is egyben. És kedvére van ahogy minden pillanatban a legvalószínűbb valóságok közül megszületik egy bizonyos realitás, amikor egy eddig még nem tapasztalt új kombináció jön létre.

A teremtésnek a lényege talán éppen az, hogy mindegyik jelen pillanat olyan konfigurációt tartalmaz, amely addig soha sehol nem volt. Voltak hasonló valóságok, de ami a mostban van, olyan még nem. Az univerzum tágul és nem ismétli önmagát, avagy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. A deja vue-t én úgy fogom fel, hogy a valószínűségek szintjén valami már annyira közel van a megtörténéshez, hogy azt a formában való testet öltés előtt már érzékeljük, születése közben.

Ez máris ezoterikusnak hangzott vagy etnobotanikusnak – oké! Hogy jön ez ide? Van egy csávó. Svéd, de ez majdnem mellékes, csak épp a betájolás végett mondom. A fotói közül már biztosan találkoztál néhánnyal az üzenőfaladon, de mivel a fb-n elég ritkán dokumentálják a jópofa képek származási helyét, max. egy bölcsesség-felirattal helyettesítik – lehet, nem tudtad, hogy az ő fotóját látod. Íme egy merítés Erik Johansson fényképeiből.

És igen: róla jutott eszembe a valóságokkal jól játszó alkotó, bár ez a mindenkori alkotó definíciója is lehetne, mert ezt csinálja mindenki, aki egy világot a másikba/másikra tolmácsol. Johansson is a végtelen lehetségesség talajáról indul és a legvalószínűbbekből létrehoz egy realitást. Mivel fotósról van szó, az alkotásainak mindig van valamilyen végleges teste. A kép befejezett, mint rajzolat, a tartalom mégis újra elemeire bontja a formát.

Erik Johansson, amikor a homlokára helyezi a gépet, belenéz a keresőbe és megnyomja az exponáló gombot, befelé süti el a kamerát. Olyan fényképezőgépe van, aminek a lencséjét az átlagtól eltérően nem objektívnek, hanem szubjektívnek hívjuk és azt rögzíti, ami a fickó fejében levő sötétkamrában hologramként villan fel.

Nagyon hasznos kis jószág ez a gondolat-fényképezőgép, szerintem álmában is használja, meg valahányszor eszébe jut egy, a formákkal való játék. Imádja például Möbius-szalagra vetíteni a világot, formákra vagy textúrákra új és más helyzeteket asszociálni, a szemmel hihetőt relativizálni, a szilárdat lehetőségekre bontani, a valóságot ismét valószínűségekre vezetni vissza.

Barátunknak a TED csatornán tartott előadását itt megnézhetitek választható magyar felirattal is akár, de csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert – ki tudja miért – hat percben éppen leleplezi mágiáját és photoshopról meg layerekről beszél.

Képek forrása: http://erikjohanssonphoto.com
Erik Johansson a twitteren: https://twitter.com/tackochgodnatt