Meg lehet-e ítélni egy műalkotás értékét úgy, hogy elvonatkoztatsz a művész jellemétől? Ha egyetemen tanítasz, valószínűleg az az álláspontod, hogy igen. Ha műgyűjtő vagy, a sztori is nagyon fontos, nagyon fontos lehet. Mert nem ritkán a kulcs, ott van a magánéletben. De persze van, hogy nincs is magánéleti vonatkozás. E tekintetben a történelmi kor, a művészeti tevékenység általános megítélése, a sajátos művészeti koncepció, a kortárs megítélő privát habitusa, mind mind számít – ha szabály állítasz fel, e tekintetben ideologikus vagy. Ha a műalkotás autonómiáját hirdeted, az is ideologikus. Miért írom mindezt? Mert most tettem le a fenti könyvet.
Elizabeth Lunday amerikai szerző, egyetemeken tanít és szeret művészeti történeteket mesélni. A Híres művészek titkos élete minden sallang és szofisztikáltság nélkül megírt, érthető, szórakoztató olvasmány. Néhol talán túl udvarias. Nem nagyon mély, nem nagyon felszínes. Ha nagyívű, Thomas Mann technikájával elkövetett portrékat szeretnénk olvasni, megérteni az alkotó személyiségek nagy ellentmondásait, nem ez a könyv kell nekünk. De ha értelmes metrós vagy fürdőkádi olvasmányra lenne szükségünk, van némi affinitásunk a képzőművészekhez, illetve a több, mint harminc, a kötetben taglalt festő és szobrász közül legalább 10-et el tudunk helyezni, akkor jó kézbe venni az anyagot.
Van Eyck, da Vinci, Vermeer, Manet, Van Gogh, Picasso, Rivera, Magritte, Warhol – páran azok közül akikről jó tipográfiában, jó formátumban megtudhatjuk mindazt a sztori kvinteszenciát, amihez 3-5 forrást kellene elolvasnod, hogy összeálljon.
Ha a szöveg nem rossz, az illusztráció már remek. Mario Zucca, markáns és felkapott illusztrátor. Megrendelői között van a The New York Times és Wall Street Journal. Könnyen vehető utalások, némi helyzetkomikum és olykor a leírtak beillusztrálása a grafikus célja, de portréi autonóm grafikákként is élvezhetők.
A kötetet a HVG KÖNYVEK adta ki és például innen rendelhető le.
Hasonlóan vagyok a Nesze neked posztmodern című kis képregényes kötettel.