Vintage hókristályok

A Vermont állambeli Jericho-ról valószínűleg sosem hallottunk volna, ha 1865-ben nem itt születik Wilson Bentley, aki – miután 17 évesen megkapta első fényképezőgépét és mikroszkópját – kikísérletezte a hókristályok fotózásához szükséges technikát. Így született több, mint 5000 olyan minőségű mikrofotó, hogy a hókutatók olyan száz évig megéltek belőle. Bentley fotográfiái ma már antik műtárgynak számítanak, 2010-ben egy New York-i vásáron 4800 dollárért kelt el belőlük egy darab.

A Schwerdtfeger Library (University of Wisconsin-Madison) jóvoltából a 19. századi mikrofotók egy része interneten is megtekinthető:

Hókristályt házi körülmények között nem könnyű fotózni, mert gyorsan elolvad, ráadásul egy hópehely több hókristályból áll, amit nem könnyű szétválasztani. Bentley természetes fénynél dolgozott, az ablak mellett, egy hideg szobában, az expozíciós idő a nagyítás mértékétől és a fényviszonyoktól függően 8 és 140 másodperc között mozgott. A hópelyheket egy fekete táblára fogta fel és egy faeszközzel helyezte át a mikroszkóp tárgylemezére, közben visszatartotta a lélegzetét.

A képek annak bizonyítékai, hogy a széles körben használt hópehely-ikonoknak tényleg van valóságalapja, bár általában igazságtalan módon csak a hatszögű csillagformát emelik ki, miközben Bentley fotói alapján sokkal több hókristály-típust lehet beazonosítani. Egy ingyenesen letölthető hópehelyfont:

És egy érdekes írás a leggyakrabban használt hópehely-ikon történetéről itt.


,

Vintage hókristályok bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Lenard hozzászólása:

    Nohat, vegere ertem az elso evadnak: szo sirzent magaval ragadott, es ami az evad utolso ket reszet illeti mesteriek!Ugrok is neki a masodik szerianak, utana pedig Whitechapel.

  2. Himanshu hozzászólása:

    Ez a tema anrniya foglalkoztatott, hogy meg konferenciat is csinaltunk belole noi penzugyi onismereti konferenciaink soraban Mitol dol a le? cimmel.En szenvedelyesen szeretem, amit csinalok nem tudok, es nem is akarok mast csinalni. Vegre megtalaltam a kuldetesem, az eletfeladatom eszem agaban sincs a penzkeresetert megalkudni mar csak azert sem, mert sajat boromon regota tudom, hogy igazan oromet es penzt is az ilyen kuldetes alapu tevekenyseg ad. Semmier nem adnam a vallalkozoi let szabadsagat hogy teremthetek, hogy szolgalhatok, hogy adhatok.Nem veletlenul szuletett ilyen cimmel konyv: Csinald, amit szeretsz es a penz kovetni fog (Marsha Sinetar irta, Bagolyvar a kiado). Minden darabja elfogyott, amit az elobb emlitett konferenciankra hozott a konyves csajszi .A konferenciank arrol szolt, hogy igenis ezt ossze lehet, ossze is kell kotni az igenyekkel.Tehat egyik ponton van a kuldetes alapu tevekenysegunk, a masik ponton meg van az igeny, DE a kettonek talalkoznia kell! Azt lattam, hogy sokan nem tudjak osszehozni a kettot miert? Mert hianyoznak a modszereik hozza.Pedig bizonyos szempontbol egyszeru: van egy nagy fo temad, azon belul van sok altemad, egy csomo otleted, ertesz is hozzajuk csak nem tudod, hogy kell-e, ill. pontosan mi is kell es kiknek?Nos pl. a piackutatas segitsegevel, es a leendo v. mar meglevo ugyfeleid figyelesevel rajohetsz, hogy ugyan mar a tobb altemad kozul, mire is fokuszalj elsosorban. Es minel inkabb figyelsz az igenyekre, es ad megoldasokat a kihivasaikra, annal sikeresebbek lehettek, vagytok (vagyunk) kolcsonosen.Szerintem nincs annal fantasztikusabb, mint amikor nem nekem kell vakon tapogatoznom, hogy mit is csinaljak hanem megmondjak! A teman belul is van egy csomo variacio, meg attol meg a modszerek is lehetnek sokfelek, marad boven ter a kreativitasra.De van egy nagy kihivas: nem lehetunk szerelmesek a sajat otleteinkbe (he-he-he), el kell tudni engedni oket. Viszont az otleteink egy ido utan mar ott kezdenek jonni, azon a teruleten, ahol a kuldetesunk es az igeny talalkozik. En is rengeteget toprengek azon, hogy hogyan tudnek jobban figyelni, JOL meghallani, hogy milyen temakban kene segitenem, tamogatast adnom hogyan is legyek valoban EBER. Mert azzal mar nem bonyolitanam a kerdeskort, hogy mindennek van racionalis, lelektani es spiritualis vetulete is Legyenek bosegben aldottak a napjaitok ida ***