Németországi központú, néhány éve egy befektetési alap többségi tulajdonába lévő vállalat. Piacvezető műanyag figurákban. Elsősorban Európában fogy, de több, mint 30 országban forgalmazzák. A műanyag figura gyártás bejáratott mesefigurákkal indult, többek között hupikék törpikékkel, amiket ma is gyártanak. Később jöttek az állatok, katonák és az un. Bayala fantáziavilág lényei. Ezek közül a személyes kedvenc a képen látható laza -féle tündér, Marween.
A cég büszke a minőség ellenőrzésre, hogy, ahogy fogalmaznak: gyerekkezekre szabják a játékokat és a tervezéskor számos olyan elvi szempontot tartanak be, amelyeket a piaciak elé helyeznek. Erről az jut az eszembe, hogy annak idején a Lego alapítója is eldöntötte, hogy katonákat és fegyvereket nem gyártanak.
Kislányom gyűjteménye állatokból áll, egy párduckölyökből, két kutyusból, egy farkaskölyökből és egy egérkéből. Nincs ezen mit szépíteni, nagyon szereti ezeket a kis figurákat. Jó fogású, élénk és barátságos tekintetű, finoman kidolgozott, strapabíró játékok. Ami miatt másmilyenek, mint a többi hasonló állatfigura az a finom, részletes kidolgozottság.
Hosszasan lehetne vitázni arról, hogy egy gyerek képzeletének fejlődését nem szolgálja-e inkább, ha kavicsokkal és fadarabokkal kell játszania. Meg arról, hogy a művészet mindig a naturalista korszakokban éri el negatív csúcsait. Mégis javaslok egy másféle közelítést: ezek a kis műanyag valamik szerintem, mint tárgyak is pompásak. Lehet, hogy egy elfajzott kor játékai, de egy magas tárgyi kultúrájú kor szülöttei.
Egyáltalán nem olcsók, a legkisebb figurák, többnyire kölyök állatok 14 RON-ba kerülnek, ami a tízszerese a kategória legolcsóbb játékainak. Viszont ezekkel nem csak a kislányom, hanem én is szívesen játszom. Van nevük, lett egyéniségük is, külön élnek, nem vegyülnek. Ezért egy kísérletet indítványoztam, megkértem kedvenc vásárhelyi játékboltom tulajdonosát, kölcsönözzön pár órára másfél tucat Schleich állatot, kíváncsi voltam a hatásra, ami nem váratott magára. A ló, a zsiráf és a kenguru lettek a kedvencek, hatalmas buli lett.
Aztán visszavittük az állatokat a boltba és vettünk egy rókát, de ez már nem Schleich hanem Safari, vagyis a közvetlen konkurens játéka – fele annyiba került, mint egy Schleich róka, ami amúgy pont nem is volt stokkon. De ez is nagyon megteszi, a Safari is egész pofás, bár mintha nem lenne annyira kedves a tekintete.
