Jane Eyre – lényegretörően

Az új Jane Eyre-ben két dolog feltűnő az előző verziókhoz (főleg az 1996-os Zefirellihez) képest: az egyszerű, minimalista, szürke és ködös látványvilág – ami szerintem jól talál a történethez, illetve az, hogy a jelenlegi hollywoodi követelményekhez szabták – Zefirelli verziójánál sokkal feszesebb, van benne néhány hatásvadász vágás és Mr. Rochester (Michael Fassbender) feltűnően jóképű.

Mr. Rochester ellenszenves vonásait – hogy rideg és félelmetes – itt úgy tűnik, hogy részben átruházták Rivers lelkészre, aki ettől egész komplex karakter lett. Az is erre utal, hogy Jane nem Mr. Rochesterről, hanem róla rajzol portrét – így az ő szájából hangzik el a jól ismert „Is this how you perceive me?”-mondat. Rochester Don Juan-ná avatását még olyan kis pikáns részletek is segítik, mint az, hogy mikor egy éjszaka Jane kimenti a tűzből, megpillantja hálóingben – a Zefirelli-féle verzióban például Mr. Rochester (William Hurt) valamiért nadrágban alszik ebben a kulcsjelenetben. Ez a nadrágban alvó Rochester ugyanakkor jobban hasonlít valakire, akit megviselt az élet és az ő esetében hihetőbb, hogy Jane nem azért szeret bele, mert jóképű.

Mia Wasikowska visszafogott Jane Eyre és lehet, hogy azért, mert láttam például a The Kids Are All Right-ban is, de úgy tűnik, van benne valami jó értelemben vett esetlenség. Az általam látott Jane Eyre-ek közül ez a legszimpatikusabb. Charlotte Gainsbourg se rossz, de a BBC 2006-os sorozatában Ruth Wilson valahogy túl közönséges. Ami a Zefirelli-verzióban viszont jobban tetszett, az a fiatal Jane Eyre (Anna Paquin),
aki sokkal karakteresebb, talán túl karakteres is a felnőttkori verziójához képest.

Az látszik, hogy Cary Fukunaga megadta a módját – jó döntés volt például Mrs. Fairfax szerepére Judi Dench-et felkérni, aki nagyon otthonosan mozog a kosztümös filmek világában. A film zenéjét Dario Marianelli befutott, Oscar-díjas filmzeneszerző szerezte és Jack Liebeck brit sztárhegedűs adta elő.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Jane Eyre – rajongók mindenképpen nézzék meg ezt a filmet, nincsenek benne fölösleges üresjáratok a történet ismertetésére, a legszenvedélyesebb jelenetek kollekciójáról van szó.


, ,