Hamburg, szitibrék

Halálos beteg vagy, jó ötlet Velencébe utazni. Midlife crisis — ott van Hamburg. A nagy léptékű rend élményének kedvező terapeutikus hatása lehet. Ez a város nagy, 1,8 millióan lakják és majdnem ötször ennyien utaznak ide évente. Sok mindenre mondjuk azt, hogy csomópont, aber Hamburg is ein Übercsomópont. A háborúban, a Gomorrha-hadműveletben a szövetségesek törmelékké bombázták a várost, negyven ezren haltak meg. Az új, jelenleg is épülő infrastruktúrának alapjait az 50-es években tették le.

Az Elba hatalmas szélességben vonul el a város mellett ­- Hamburgban van Európa harmadik legnagyobb kikötője. Ez határozza meg a léptéket.

A többnyire hajózható csatornák behálózzák a várost, víztükrök, aszfalttükrök, gyakran egymáson is átívelő hidak, vasúti töltések, hatalmas raktárházak egyrészt, belvárosi terek, amelyeken mintha szándékosan összezsúfolnák a kávézók asztalait, másrészt.

Öltönyös irodisták a járdaszegélyre ülve majszolják az ebéded kiváltó köris bratwurst-ot, a biciklisták megállnak melletted és egyenesen angolul kérdezik, nem tudnának-e segíteni – tudniillik megfigyelték, hogy tanácstalanul vizsgálod a szélverdeste térképedet. Angolul semmi nincs kiírva, merthogy mindenki tud.

A helyi híradóban egy voxot adnak arról, kinek mi a véleménye azzal kapcsolatban, hogy a románok jutalom reményében agresszíven lemossák a naiv polgárok autóinak szemaforoknál várakozó autóinak szélvédőit. Ha kérsz egy szenyát, az eladó, bár nem kérded, elmondja: ohne Gemüse – az uborkás fertőzés miatt tudniillik.

Kereskedelem, médiabirodalmak, az Északi tenger szele, számomra nagyon nehezen érthető német, sok kortárs művészeti múzeum, bratwurst, piros, vicces feliratú szemetesek, hidak és szárazdokkok és időmilliomos kapitalizmus. Ez két napi Hamburg-profilozás terméke. Hát nem sok, egy ekkora városhoz képest.


,

Hamburg, szitibrék bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. andriska hozzászólása:

    valahogy kimaradt az óriási tó a város közepéről.